2015. ápr 22.

Cukkini rágcsa

írta: Kertkonyha
Cukkini rágcsa

Ma valami olyat hoztam, ami ugyanúgy lehet különleges köret, mint salátával akár könnyű vacsora, sőt, ehetjük csak úgy is, este a film mellé egy nagy adag ünnepi rágcsaként. Meglepően finom!
Csupa cukkini, pici liszt és egy leheletnyi olaj, szóval, kb. bármennyit lehet enni belőle. :)

20150422_cukkini_csikok_500x375.jpg

Hozzávalók egy nagy tepsihez:

  • 500 g cukkini
  • 50 g csicseriborsó liszt
  • 50 g liszt
  • 45 g prézli
  • 40 g élesztőpehely
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 mokkáskanál természetes folyékony füstaroma
  • só, bors

  1. A cukkinit vágjuk 10 cm-es csíkokra (nem kell meghámozni), és sóval jól forgassuk át.
  2. Ezután készítsük el a bundázó anyagokat. A csicseriborsólisztből kis vízzel keverjünk folyékony állagú masszát, és ebben jól keverjük el a füstaromát.
  3. Egy másik tálban pedig vegyítsük el a többi száraz hozzávalót. Ha van, válasszunk magas falu, hosszúkás tálakat, az ilyenben lesz a legkönnyebb dolgozni.
  4. A cukkini csíkokat először a masszába, azután a lisztes keverékbe hempergessük bele. Helyezzük őket sütőpapírral kibélelt tepsibe, spricceljük meg olajjal, és forró sütőben süssük szép barnára. Célszerű forgatni a cukkiniket közben, hogy egyenletesen süljenek, és ne égjen sehol oda.


Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 20 perc

Tetszett ez a recept?  
Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk.
Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT
Bővebb infót is találsz róla ITT.

Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket!
Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet

könyvek (150x90)_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

köret cukkini vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes