2016. júl 22.

Horchata, a mexikói frissítő

írta: Kertkonyha
Horchata, a mexikói frissítő

Rizstej házilag, egyszerűen

Most egy 22 éves történet következik, ami erről az italról és rólam szól. Aki csak a receptért jött, nyugodtam görgessen le, az sokkal rövidebb. ;)

Zsenge koromban az első "felnőttes" nyaralásomon voltam. Gyönyörű Spanyolország, a bulizós Costa Brava, és az őrült meleg, meg minden kávézóban az isteni horchata (ejtsd: orcsátá), az összes üdítő között a legjobb: hűsített, simogatott, sőt, pótolta a melegben elvesztett sókat is. Hazaérve elhatároztam: megcsinálom.

Pár hétig próbálkoztam, persze nem sok sikerrel. Tehéntejből kotyvasztottam vízzel, és minden elképzelhető ízesítővel. Naná, hogy soha nem lett belőle horchata.

Aztán vége lett a nyárnak, és rejtély maradt, hiszen akkor még nem volt internet, hogy beüssem a Google-ba... Hova fordulhattam volna? Nem ismertem egy spanyolt sem. Mentem volna be a spanyol nagykövetségre? :) Hívtam volna fel a különleges tudakozót? Egyik se jutott eszembe. 
Ezt a fajta információhiányt ma már elképzelni is nehéz. De pont ennek köszönhetően az horchata lett számomra maga a misztikum, az áhított, de soha meg nem szerzett, a legnosztalgikusabb ital a földön. 

Később elfelejtettem az egész ügyet, és csak majd' 20 évvel később került elő. Egy munkahelyi spanyol "team" váratlanul szóba hozta az horchatát. A pillanat lelassult, a hangok elmélyültek, körülöttem minden távolabb került, és beborítottak az emlékeim. Emlékek az előző életemből.
Alig hittem el, hogy pont akkor, és pont egy munka fölötti beszélgetés alatt fogom megtudni a titkot.  
Aztán az állam is leesett, hogy tej nincs is benne, hanem rizs. Vagy mandula.

Hohó! Szép az élet, a spanyol világ hagyományos és legnépszerűbb üdítője egy vegán és teljesen egészséges ital. VIVA!

rizstej_horchata_500x375.jpgHozzávalók fél liter italhoz:

  • 100 g nyers rizs
  • 1-2 cm egész fahéj
  • 20 g cukor
  • 1/2 csomag vaníliás cukor
  • 1-2 csipet só

 

  1. A rizst tegyük egy nagy pohárba, keverjük hozzá a cukrokat és az ízesítőket.
  2. Forrázzuk le 3 dl vízzel. Fedjük le, és hagyjuk állni egy éjszakán keresztül.
  3. Másnap vegyük ki belőle az egész fahéjat, és turmixoljuk le az italt.
  4. Öntsük fel még 2 dl vízzel, és szűrjük le. Azonnal fogyasztható. :)

Megjegyzés: fehér rizsből vakítóan fehér horchata lesz, barna rizsből pedig kicsit sárgásabb, olyan színű ital, mint a tehéntej. A fehér rizses szebb, de a barna rizsesnek több a tápanyagtartalma.

Extra tipp: az ital hajlamos ülepedni az állásban. Ilyenkor egyszerűen keverjük fel egy kanállal, és olyan lesz, mintha most csináltuk volna.

Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 2 perc + áztatás

További recepteket ITT találsz.

 
Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két AJÁNDÉK receptfüzetünket!

Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet:

 

553abcbb93346.png 553abd12c58f6.png

 

 

Szólj hozzá

ital gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán mediterrán konyha főzés nélkül