2017. júl 13.

Málnás kókuszparfé

írta: Kertkonyha
Málnás kókuszparfé

Ééééés... az első epres a második ribizlis után megérkezett a vegán fagyisorozat harmadik tagja, a kókuszos málna! Pár éve, egy másik receptemben olvashattátok, hogyan szerettem bele ebbe a két ízbe, akkor pudingot készítettem belőlük, és egészen más hozzávalókból. Szóval, a kókusz málnával továbbra is nagy kedvencem, és most a nyári meleghez szabva, jó hidegen érkezik.

malnas_kokuszparfe.jpg

Hozzávalók egy tálkához:

  • 50 g kókuszkrém
  • 15 szem málna
  • 1 kávéskanál porcukor
  1. A kókuszkrémet hűtőben hagyjuk ülepedni legalább egy éjszakán át.
  2. Másnap nyissuk fel, és kanállal merjünk a "föléből", és habverővel ezt verjük fel kemény habbá. Ha kész, a villával összenyomkodott málnát is keverjük hozzá. Édesítsük ízlés szerint. Használhatsz növényi szirupot, nádcukrot is, vagy ki is lehet hagyni ezt a lépést, és akkor egy igazán natúr ízű fagyi lesz a végeredmény.
  3. Töltsük a krémet egy alacsony tálba, és tegyük a mélyhűtőbe. Hőmérséklettől függően 1-2 óra alatt megfagy. Krémesebb lesz, ha egy óra elteltével átkeverjük, majd visszatesszük tovább hűlni.
  4. Egész málnákkal tálaljuk.

Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 5 perc +hűtés

Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.

Ha ITT feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)

Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven

 

Szólj hozzá

édesség kókusz málna desszert gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes gyümölcsös édesség főzés nélkül