Kertkonyha

Egyszerűen egészségeset főzni

2016. dec 02.

Az Édenkert Ígérete

írta: Kertkonyha
Az Édenkert Ígérete

A vörös a karácsony legfontosabb színe. Amellett, hogy melegséget áraszt, és a sötét napokon feltölt minket energiával, különleges jelentést is hordoz ezekben a hetekben.

pb187262-2.jpg

Történeti kutatások arra jutottak, hogy a piros a tudás almájára utalt eredetileg, miután Ádám és Éva ősbűnét írta Jézus felül. A karácsonyfán lévő vörös gömbök pedig az Édenkert almáit hivatottak jelképezni, és azt üzenik, hogy az emberiség számára lehetséges még a visszatérés a Paradicsomba.  

Ezek után nem is volt kétséges számomra, hogy ezt a gyönyörű, élénk színt szeretném viszontlátni az én adventi sütimben is. A hogyanra válasz pedig természetesen a fantasztikus cékla, ami szükségtelenné teszi fagyasztott gyümölcsök vagy akár ...

Tovább Szólj hozzá

2016. nov 25.

Egészségkeksz 2 + 2 fél hozzávalóból

írta: Kertkonyha
Egészségkeksz 2 + 2 fél hozzávalóból

A minap teát kortyolgatva annyira megkívántam mellé a kekszet, hogy azt el nem tudom mondani. Nincs is annál jobb, mint egy korty teát - egy harapás keksszel váltogatni, és közben csak nézni magunk elé.
Szabályosan felér egy mantrával.

Most már azt mondom, hála Istennek, nem volt itthon semmiféle keksz, mert másnap így kezdtem el egészséges recepteket keresni. Találtam is egy két hozzávalósat (banán és kókuszreszelék), de amikor nekikezdtem, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne illatosítsam meg valamivel.
Egy négy hozzávalós keksz persze már nem olyan bámulatos, de igazán megéri az a kis ízesítés, mert így lesz igazán melengető íze a keksznek.
Asszem, én márciusig ezt eszem. :)

sutikek_500x326.jpg

Hozzávalók 8 db nagy kekszhez:

...

Tovább Szólj hozzá

banán édesség kókusz sütemény desszert gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán gyümölcsös édesség

2016. nov 13.

Tejberizs illatos karamellben párolt körtével

írta: Kertkonyha
Tejberizs illatos karamellben párolt körtével

Ráadás: Őszi körtesaláta

A körtét igazi, európai őshonos növény nek is tekintik, mivel valóban emberemlékezet óta velünk van az öreg kontinensen. Találkozni vele római receptkönyvekben , és ógörög nevén emlegeti napjainkban a világ legnagyobb része. Érdekesség, hogy mi mégis a török szót vettük át: kertme, azaz körte.

A gyümölcsnek kb. 3000 faja létezik , amik mind ízben, mind küllemben igen változatosak. Vannak sárga, zöld és piros körték, csepp alakúak, szögletesek, sőt, teljesen kerek formájúak is. A majd 20 cm-es, különleges nemesítésű óriások mellett eltörpül az ősi 1-2 centiméteres vadkörte. (Vajon mennyit kellett abból Süsünek megennie, hogy jóllakjon?)

Az egyes fajták júniustól késő őszig érnek. A sort a lédús, puha körték ...

Tovább Szólj hozzá

körte saláta édesség rizs desszert gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes gyümölcsös édesség főzés nélkül

2016. okt 29.

Sütőtökös csoki tart

írta: Kertkonyha
Sütőtökös csoki tart

Nézd meg ezt a tortát!  Szégyentelenül egyszerű recept következik, amihez nem átallottam még félkész alapanyagokat sem felhasználni! ;) Ennek hála az effektív munka vele mindössze 10 perc.
Igen. Tíz. 

Szóval, ehhez a csodához kellett  hat hozzávaló, de annyit már most mondok, hogy ezek  egyike se volt cukor . Édesítésnek tökéletesen megtette egy szép sütőtököcske , ha már úgyis Halloween van. :)
A sütit nem mellesleg egy versenyre készítettem, ahol adott hozzávalókból kellett dolgozni. Mit mondjak, nagyon izgalmas feladat volt! A végeredmény még nincs meg, de én már most nyertem, mert tele a hűtőm a csupacsoki tortával! <3 :)

 

toktorta_500x375.jpg

Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű tortához:

...

Tovább Szólj hozzá

dió csokoládé édesség sütőtök sütemény desszert vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes

2016. okt 14.

Pasztíció

írta: Kertkonyha
Pasztíció

A pasztíció nagyon jópofa étel. Elég jól kitalálták a görögök a tészta-szósz-tészta-besamel rétegezést, amitől a paradicsomos szósz az alsó réteg tésztába folyik bele, a besamel meg a felsőbe, így az egész finom szaftos lesz.

Nem túl bonyolult az elkészítés, és lehet még kicsit játszani is közben, és nagy a sikerélmény.
Aznap szebb, másnap viszont finomabb lesz. Tessék választani!

vegan_paszticio_500x375.jpg

Hozzávalók egy közepes sütőtálhoz (2-3 adag):

...

Tovább Szólj hozzá

tészta főétel húsmentes vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes görög konyha mediterrán konyha

2016. okt 03.

Diétabiztos almatorta

írta: Kertkonyha
Diétabiztos almatorta

Képzeljétek, milyen nehéz helyzetbe kerültem a múltkor. Kerek évfordulós meglepetés szülinapi bulit szerveztünk a barátnőmnek, és kitaláljátok, kinek jutott a tortakészítés feladata? Naná, hogy nekem! :) 
Alapból ebben nem látnék túl sok nehézséget, inkább izgalmas kihívást, de szerencsétlenségemre az ünnepelt egy héttel a buli előtt bejelentette, hogy ő nem léphet mindenféle extra dudorokkal a következő évtizedbe, szóval mostantól fogyózni fog .

Mit lehet ilyenkor csinálni? Tortázzunk nélküle? Vagy ne is legyen torta? Hát, az meg milyen már? 

Mostanában elég sok ünnepeltet láttam diétázni. A résztvevők közül páran biztosan gluténmentesek, vegánok, cukormentesek vagy laktózmentesek . Sőt, a világ tele van mindenféle ...

Tovább Szólj hozzá

alma édesség sütemény desszert gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes gyümölcsös édesség

2016. sze 26.

Ínyenc vega grill

írta: Kertkonyha
Ínyenc vega grill

Van az olyan evés, amikor két hatalmas kanállal pakolja be az ember a szájába a finomságokat. Egy jó, tartalmas, és nem forró leves például nálam ezért kiált. :)

Aztán van a másik oldala a dolognak, és amit viszonylag későn kezdtem felfedezni: pici darabokat vágva hallani az evőeszközök csilingelését, ízlelgetni a mesés ízeket, amik falatról falatra lesznek egyre kifejezőbbek, és teszik így egyre élvezetesebbé az ebédet. 

Na, ez az ínyenc vega grill pontosan ilyen. :)
Pecsenyés illatok, édeskés, gyümölcsös aromák, és a látvány.. egyszerűen mesés! 

Ez a receptem megjelent a 108.hu Magazin 64. számában is.

korte_grill_500x375.jpg

Hozzávalók 2-3 adaghoz

...

Tovább Szólj hozzá

körte tofu főétel gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes

2016. sze 20.

Kétperces körteleves

írta: Kertkonyha
Kétperces körteleves

Íme, egy illatos leves, amiben nincsenek kompromisszumok. :)

Először is, nem kell lemondani a vitaminokról , hiszen nyers benne a gyümölcs.
Vegán leves ellenére a tejes krémesség sem hiányzik, hiszen a mandula nagyon szépen elvégzi az ezzel kapcsolatos teendőket, plusz még fehérjékkel és jótékony olajakkal tartalmassá is teszi a levest. :)

Gyorsan elkészül , mert kettő, azaz kettő perce mindig akad az embernek egy igazi finomságra. Legalábbis az effektív munkára, amit jelent. Két perc? Valljuk be, ez elég nagy szó, hiszen ennél még megenni is több időbe telik a levest! :)

Ez a receptem megjelent a 108  Magazin 64., szeptemberi  számában is.

nyers_korte_leves_500x389.jpgHozzávalók 2-3 adaghoz

...

Tovább Szólj hozzá

körte leves mandula gluténmentes egyszerű vegetáriánus vegán tojásmentes főzés nélkül

2016. sze 14.

Köleskenő

írta: Kertkonyha
Köleskenő

Ha szendvics, akkor a legtöbb ember rögtön valamilyen tejtermékre vagy húskészítményre gondol. Nem is csoda, hiszen a menzán vagy az utcai büfékben sem lehet semmi mást kapni.

De hogy miért, az számomra felfoghatatlan. Hiszen kenyérbevaló készíthető rengetegféle zöldségből, az összes hüvelyesből, és - gondoltad volna? - még a gabonákból is.
Miért maradnál le az ilyen a fantasztikus változatosságról? :)

Ezt az izgalmas pástétomot elkészítettem a Fem3 Café tévéműsorában is.

koles_keno_500x375.jpg

Hozzávalók egy közepes tálhoz:

...

Tovább Szólj hozzá

gluténmentes vegetáriánus szendvics laktózmentes vegán tojásmentes görög konyha mediterrán konyha kenyérre kenjük

2016. sze 07.

Fahéjas-karamellás ropogtató

írta: Kertkonyha
Fahéjas-karamellás ropogtató

Blogkóstoló 30.

Örök hálám Okkinak, az Abroszra való blog írójának ezért a receptért. A Blogkóstoló játék újabb fordulójában nála találtam meg ezt a zseniális finomságot , ami legnagyobb boldogságomra eredetileg is vegán volt, így nem kellett rajta változtatnom semmit.
Azért nem bírtam ki egészen, mert az eredetiben csak csicseriborsó szerepelt, a mandulát azért tettem bele, mert egyszerűen imádom. :)

Az eredeti receptet  Okkinál az Abroszra való blogon  találod.
A játék leírását pedig Aninál, a Parókia konyhájában találod.

hdr_00489_0_500x387.jpg

Hozzávalók egy tálkához:

...

Tovább Szólj hozzá

édesség mandula csicseriborsó desszert gluténmentes egyszerű húsmentes vegetáriánus vegán tojásmentes kalóriadús

2016. sze 05.

Vegán hortobágyi palacsinta

írta: Kertkonyha
Vegán hortobágyi palacsinta

Fantasztikus dolog újragondolni a régi, megszokott ételeket. Amikor régen nem látott fogások, egyszervolt, kedves ízek köszönnek vissza új formában.

vegan_hortobagyi_500x375.jpg

A hortobágyi palacsinta az az étel, ami vegáknak sajnos teljesen kiesik, bár a bennfentesek szerint étteremben egyáltalán senkinek nem nagyon ajánlott ilyet enni, de ezt most inkább hagyjuk is, hiszen vegán témában mozgunk.

Szóval, úgy esett, hogy már vagy 20 éve nem ettem hortobágyi palacsintát, de mégsem én voltam az, akinek eszébe jutott. Anyukám egyszer felsóhajtott, és én meg nem felejtettem el ezt legközelebb, amikor  palacsintát sütöttem. 

Egy családnyi adag palacsinta lesütése közben épp volt idő a töltelékekkel kísérletezni. Hogy megörült neki aztán! :) Amúgy ...

Tovább Szólj hozzá

főétel húsmentes vegetáriánus magyaros vegán szejtán tojásmentes

2016. aug 23.

Vegán palacsinta (mákos-meggyes)

írta: Kertkonyha
Vegán palacsinta (mákos-meggyes)

Vegán palacsinta, azaz palacsintatészta tehéntej és tojás nélkül? 
Én inkább azt kérdezem, hogy ugyan, minek kéne bele egyáltalán? 

Tessék megnézni, ilyen egy vegán palacsinta.  Az íze meg... Hmmmmmm! :)

vegan_palacsinta_500x375.jpg

 

Hozzávalók 20-25 palihoz:

...

Tovább Szólj hozzá

meggy édesség mák sütemény főétel desszert húsmentes vegetáriánus magyaros laktózmentes vegán tojásmentes gyümölcsös édesség

2016. júl 31.

Sárgadinnye mojito

írta: Kertkonyha
Sárgadinnye mojito

A múltkori partira szerettem volna valami igazán különleges frissítőt. Úgy tudnak örülni a vendégek, ha rögtön mindenki kap egy welcome drinket ! Van mit szorongatni a hangulat bemelegedéséig, no, meg persze szomjas is az ember, amikor megérkezik valahová, és az sem elhanyagolható, hogy az üres gyomroknak milyen jól esik egy kis gyorsan felszívódó édes gyümölcs . :)

Szóval, ezt a mojitót gondoltam ki, ami nem más, mint a megszokott limonádé gyümölcskockákon egy kis mentalevéllel. Azért nem kevertem előre össze, hogy a hagyományosabb ízek kedvelői akár külön-külön is kérhessék.

Legalább az elsőt. ;)

sargadinnye_mohito_500x430.jpg

Hozzávalók 2-3 nagy pohárhoz:

...

Tovább Szólj hozzá

ital gluténmentes egyszerű sárgadinnye vegetáriánus laktózmentes vegán főzés nélkül

2016. júl 30.

Vegán tzatziki

írta: Kertkonyha
Vegán tzatziki

Hatalmas tzatziki-rajongó vagyok. Akik esetleg ezt nem értenék, le kell írnom, micsoda fantasztikus étel ez.

 Mire jó a tzatziki:

Van még kérdés? Ja, hogyan lehet vegán módra elkészíteni? :) 


vegan_tzatziki_500x375.jpg

Hozzávalók egy közepes tálhoz:

...

Tovább Szólj hozzá

egyszerű vegetáriánus szendvics laktózmentes vegán tojásmentes görög konyha mediterrán konyha főzés nélkül kenyérre kenjük

2016. júl 29.

Csodalaktató szuperturmix

írta: Kertkonyha
Csodalaktató szuperturmix

Ha azt mondom, smoothie, mire gondolsz? Valami könnyűre? Frissítőre?
Vizes gyümölcsökből turmixolt finom italra? 
Aztán, eszedbe jut-e az a szó is, hogy laktató vagy tartalmas ?
Egy turmix laktató? Naná, ez a turmix ilyen! :) Van benne sok "jó szénhidrát" és sok "jó zsír", amiről azt kell tudnod, hogy nagy szüksége van rá a szervezetnek. És kb. bármennyit ehetsz belőle, mert csak egészségesebb leszel. Szóval, szabad a vásár, igyál rögtön kettőt, és garantáltan nem leszel éhes délig! :)

smoothie_1_500x354.jpg
Hozzávalók 2 pohárhoz:

...

Tovább Szólj hozzá

ital banán turmix gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes avokádó vegán tojásmentes főzés nélkül

2016. júl 22.

Horchata, a mexikói frissítő

írta: Kertkonyha
Horchata, a mexikói frissítő

Rizstej házilag, egyszerűen

Most egy 22 éves történet következik, ami erről az italról és rólam szól. Aki csak a receptért jött, nyugodtam görgessen le, az sokkal rövidebb. ;)

Zsenge koromban az első "felnőttes" nyaralásomon voltam. Gyönyörű Spanyolország, a bulizós Costa Brava, és az őrült meleg, meg minden kávézóban az isteni  horchata (ejtsd: orcsátá), az összes üdítő között a legjobb: hűsített, simogatott, sőt, pótolta a melegben elvesztett sókat is.  Hazaérve elhatároztam: megcsinálom.

Pár hétig próbálkoztam, persze nem sok sikerrel. Tehéntejből kotyvasztottam vízzel, és minden elképzelhető ízesítővel. Naná, hogy soha nem lett belőle horchata.

Aztán vége lett a nyárnak, és rejtély maradt, hiszen akkor még nem volt internet, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

ital gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán mediterrán konyha főzés nélkül