Itt van álmaim bonbonja, olyan, akárcsak a legmenőbb belga manufaktúrák mélyéből előkerülő kincsek: édes is, kesernyés is, és persze csodálatosan illatos is. Keveredjenek az ízek, járjanak táncot a textúrák! És mindezt egyetlen bonbonban, amihez nem is kellenek csili-vili…

Miután a múltkor megállapítottam, hogy a leves mégiscsak isteni dolog, most belefogtam egy gombásba. Ki ne ismerné az érzést, amikor a hidegben áthűlt testét egy finom és sűrű leves belülről jólesően felmelengeti? A fűtésszezon előtti őszi estéinkre ajánlom ezt a krémes…

Jut eszembe, én nem is eszem borsót. Még levest is elég ritkán szoktam. Mi van velem? És mi az, ami az előbb ilyen klasszul roppant? A borsó? Vagy a finoman felpuhult pörkölt szotyi? Hmmm! Egyetlen kanállal eszem még, nem többel, különben nem marad a fotóhoz... Illetve esetleg még…

Valami gyorsat, finomat, egyszerűt, ismerőst, mégis újat, aztán ne legyen száraz, és legyen finom ízes, de az illata azért mégis inkább diszkrét, legyen gusztusos, legyen tartalmas, legyen univerzális, ami mindenkinek ízlik, kedvem szerint gazdagítható, variálható, finom…