2014. sze 08.

Patisszon a görög hegyekből

írta: Kertkonyha
Patisszon a görög hegyekből

A patisszon ritkán használt zöldségfélénk, pedig a főzeléktökkel és cukkinivel rokon, az íze is nagyon hasonló, viszont a formája különleges, és kedves meglepetést szerezhetünk vele az asztalon.
Nekem egy nagyon kedves barátom jutott róla az eszembe, aki ha tudta, hogy meglátogatom, mindig ilyen ragut készített nekem az éttermében.
A helyszín: Dél-Kréta, több ezer méteres hegyek és függőleges sziklák árnyékában egy varázslatos falu harminc házzal. Megközelíteni csak a hegyeken át gyalog, vagy hajóval lehet. A nap szinte mindig süt, a tenger mesébe illően kék, és az év 11 hónapjában lehet benne fürdeni. (Sóhaj)
Hát, innen való ez a recept.
20140908_patisszon_500x375.jpg

Hozzávalók 3 adaghoz:

  • 1 kg patisszon
  • 200 g zöldbab
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 0,8 dl olívaolaj
  • 220 g paradicsompüré (egy kis és egy nagy)
  • 1 kávéskanál koriandermag
  • 3 kávéskanál petrezselyem
  • só, bors
  1. Egy nagy lábosban pirítsuk meg olajon az apróra vágott hagymát, majd adjuk hozzá a zúzott koriandermagot. Fűszerezzük sóval, borssal, petrezselyemmel, öntsük rá a paradicsompürét is.
  2. Fektessük bele a megpucolt és felszeletelt patisszont, zöldbabot, öntsük fel kis vízzel, fedjük le, és főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak.

Jó étvágyat!

WEB_AERIAL_SAMARIA.jpg

Elkészítési idő: 25 perc

Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:

 

Szólj hozzá

zöldbab főétel vegetáriánus patisszon laktózmentes vegán görög konyha mediterrán konyha