2018. feb 19.

Pagoda saláta

írta: Kertkonyha
Pagoda saláta

Avagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára

Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény!

pagoda-karfiol_salata_b.jpg

Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve.

Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány  vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig.

collage.jpg

Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony.

Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :)
Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni.

Hozzávalók egy tálhoz:

  • 1 fej pagodakarfiol
  • fél kaliforniai paprika
  • 1 szál újhagyma
  • 3 kk magos dijoni mustár
  • 1 mk só
  • 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;)
  • fél citrom leve
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek aprított kapor
  1. A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni.
  2. Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát.
  3. Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat.
  4. Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral.


Jó étvágyat!
Elkészítési idő: 10 perc

Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még.

Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)

Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is:
Kezdő Vegán
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
A Mindennapi Superfood
Kezdő Vegán Angol nyelven

 

 

 

Szólj hozzá

saláta gluténmentes egyszerű vegetáriánus laktózmentes vegán tojásmentes